Magyar Péter cinkosa Zelenszkijnek, minden ügyben egyeztetnek

Mindennél beszédesebb, hogy a Tisza Párt elnöke egy szót sem szól annak ügyében, hogy Orbán Viktor miniszterelnök gyerekeit, unokáit fenyegetik, s ez is azt mutatja, hogy Magyar Péter Volodimir Zelenszkij ukrán elnök cinkosa – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető kiemelte, hogy az ukrán elnök főszereplője lett a magyar parlamenti választási kampánynak, „ő maga akarja megalakítani a következő magyar kormányt, és jól láthatóan mindenre képes is, ezért halálosan megfenyegette a miniszterelnököt, majd ezt követően előreküldte a verőlegényeit, akik a miniszterelnök gyerekeit, unokáit fenyegetik”.

„Tegnap már egy teljes energiablokádot akartak létrehozni Magyarország ellen a Török Áramlat vezeték támadásával” – folytatta.

„És mindennél beszédesebb, hogy a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter egy szót sem szól. Mindez persze nem véletlen, a Tisza Párt és annak elnöke, Magyar Péter cinkosa Zelenszkijnek, minden ügyben egyeztetnek. Zelenszkij azt akarja, hogy a Tisza Párt nyerje a magyar parlamenti választást, legyen egy ukránpárti kormány és egy ukránbarát miniszterelnök. De mi ezt nem fogjuk hagyni” – szögezte le.