A háború vagy béke mellett az is tét már a következő választáson, hogy a következő 4 évben olyan kormányunk lesz-e, amelyik teljesíti az ukrán követeléseket, vagy olyan, amelyik a magyar nemzeti szuverén érdekeket nézi, és megakadályozza a rosszabbnál rosszabb ukrán és brüsszeli követeléseket – jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden Gyöngyösön.
A frakcióvezető az országjárás helyi állomásán tartott sajtótájékoztatón szólt arról, hogy törvényjavaslatot fogadott el kedden az Országgyűlés az Ukrajnából származó, Magyarországon lefoglalt készpénz- és értékszállítmány ügyében.
Az előterjesztő, Kocsis Máté azt hangsúlyozta, hogy az „aranykonvojként” elhíresült ügy érdekessége:
az autóban talált pénz célja, célállomása ismeretlen.
Azért is érdekes, mert a NAV által megindított büntetőeljáráson túl nemzetbiztonsági kockázatai is vannak az ügynek; a szállítás módja és a szállító személyek kiléte veti fel ezt a problémát.
A frakcióvezető szerint szükséges volt a NAV-nak az eljárás során többletjogosítványokat adni, hiszen nemcsak NAV-érdek, hanem nemzetbiztonsági érdek is, hogy ezt az ügyet tisztázni lehessen.
Kocsis Máté csodálkozását fejezte ki amiatt, hogy a sajtó baloldali része azokat a rendőröket és a NAV-nak és a TEK-nek azt az eljárását támadja, amely a jogellenes cselekmény megállítására irányult, és nem azokat, akik ezt a gyanú szerint elkövették.
„Egy választási kampány közepén vagyunk, s megtapasztalhattuk, hogy a keleti szomszéd, Ukrajna az oroszokkal vívott háborúja mellett még szakít időt és fordít energiát arra, hogy a magyar választásokba beavatkozzon. És miután ez a pénz szokatlanul nagy mértékű, különösen úgy, hogy egy ukrán titkosszolgálati vezérőrnagy irányítja a műveletet, felmerül a kérdés, hogy ez egy újabb beavatkozási kísérlet-e” – vetette fel.
Kocsis Máté beszélt arról is, hogy az országjárásuk során ilyen nagy létszámú érdeklődést korábban nem tapasztalt. Ebből következtethető, hogy a kormánypártok támogatói tisztában vannak a választás óriási tétjével.
Most már nem csak a háború és béke kérdésében kell dönteni. Ha a Tisza Párt nyeri ezt a választást, az ukránok győztek, ha a Fidesz, a magyarok. A tét óriási, a beavatkozás mértéke is óriási – mondta.
Zelenszkij elnök életveszélyesen megfenyegette a magyar miniszterelnököt, elzárták a kőolajvezetéket, amivel energiakrízis állhat elő. A tét nagysága abból is látszik, hogy fokozódik az ukrán nyomás és a beavatkozás is – mondta Kocsis Máté.
