Amikor az ember családot alapít, akkor nemcsak a saját személyes boldogságát szolgálja, hanem annak a közösségének a jövőjét is, ahová tartozik – közölte a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orbán Viktor kiemelte: ezért az édesanyákat nemcsak amiatt kell megbecsülni, mert egy nagyon nehéz feladatra vállalkoznak, hanem azért is, mert olyasmit vállalnak, ami az egész közösség számára fontos – jelezte. Ha ez így van, akkor nem igazságos az a helyzet, hogy akinek gyermeke van, az rosszabbul él, mint az, akinek nincs gyermeke – mutatott rá.
A kormányfő szerint a kormánynak dolga, hogy az igazság helyrebillentésében szerepet vállaljon. „Nekem ez személyes ügyem is” – tette hozzá.
Felidézte: azzal jött vissza 2010-ben a magyar politikába, hogy vállalta, ezt a különbséget eltünteti, tehát nem lesz nehezebb a gyermeket vállaló családok élete, mint a gyermekteleneké. „És haladok öles lépésekkel„
– fogalmazott.
Becsületbeli ügynek nevezte, hogy az anyákat megtámogassák, és érjék el, hogy aki gyermeket vállal, az élete végéig ne fizessen személyi jövedelemadót.
Hozzátette: egy másik igazsággal is össze kell kapcsolni a gyereknevelés érdemeinek elismerését, ez pedig a munka. Ha nem kapcsoljuk össze a családtámogatást a munkával, akkor kevesebben fognak dolgozni Magyarországon, mint kellene. Ezért az ország számára, sőt a családok számára is az a legjobb politika, amely lehetőséget ad a családoknak, elsősorban az édesanyáknak, hogy eldöntsék, inkább otthon maradnak-e – közölte.
