Az otthonfelújítási programban a vidéki nyugdíjasok is jogosultak lesznek támogatásra

Kibővül a vidéki otthonfelújítási program: már a nyugdíjasok is jogosultak lesznek a támogatásra az ötezer fő alatti településeken – közölte a kormányszóvivő a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videóban.

Vitályos Eszter hangsúlyozta, hogy a kormány kiemelt célja az otthonteremtés és az otthonok megújítása, szerdai ülésén hozott döntésének köszönhetően két év alatt 90 milliárd forintot juttat a vidéki nyugdíjasok otthonfelújítására.

„A program kiterjesztésével így akár további 60 ezer háztartás részesülhet támogatásban, ezzel is hozzájárulva a lakáskörülmények széles körű javításához és fejlesztéséhez”

– mondta.

A nyugdíjasok számíthatnak a kormányra – jelentette ki.

„Kiállunk az érdekeikért, megvédjük a rezsicsökkentést, a nyugdíjak értékét, és bár a 13. havi nyugdíjat a brüsszeliek és az itthoni balliberális csatlósaik is el akarják venni, mi azt továbbra is megvédjük, kerül, amibe kerül” – mondta Vitályos Eszter.