Magyarország és a magyar állam megerősödött egy évtized alatt

Egy évtized alatt Magyarország és a magyar állam megerősödött – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján a Dunán szeptemberben levonult árvízzel összefüggésben.

Orbán Viktor azt mondta, a 2013-as árvízi védekezéssel összevetve a magyar állam „hatékonyabb, szervezettebb és felkészültebb lett„. Jól döntöttünk, amikor a 2013-as árvíz után kiegészítettük a védelmi vonalakat – közölte.

Hozzátette: a szeptemberi, hirtelen jött árhullám az évszázad második legnagyobb árvize volt, a Duna teljes vonalán, Győrtől Dunaszekcsőn át egészen Mohácsig védekeztek. A védekezés szervezetten és rendben történt, a bajt sikerült kivédeni – mondta.

A kormányfő megköszönte a védekezésben részt vevők helytállását. „Ismét láthattuk, hogy ha baj van, a magyarok példásan összefognak. Ebből kellene valamit átmenteni a békeidőkre” – fogalmazott.