szerda, július 9, 2025
KezdőlapDunaharasztiRockzenei tehetségkutatót rendeznek városunkban

Rockzenei tehetségkutatót rendeznek városunkban

Alternatív, rock- és metálzenekaroknak rendez tehetségkutató fesztivált szombaton Tatabányán a Peron Music Alapítvány – tájékoztatta a szervezet elnöke szerdán az MTI-t.

Pap Tibor elmondta, hogy az első helyezett továbbjut az Öröm a zene nagydöntőre, amelyen a győztes hárommillió forintos díjat kap. Ennek egyharmadát hangszervásárlásra fordíthatják, a többiből az együttes ismertségét növelő projekteket valósíthatnak meg.
A tatabányai fesztiválon a 4 tagú szakmai zsűri és a 25 tagú diákzsűri előtt az ország különböző pontjairól 13 formáció lép fel a Vértes Agorája nagytermében.
A produkciók után először a diákok értékelik a látottakat, majd a szakmai zsűri mond véleményt az előadásról. A hangszeres tudás, a dalszöveg és az összkép mellett kiemelten pontozzák az együttesek egyedi törekvéseinek megjelenítését.
A Peron Music Alapítvány 1993-ban rendezte első fesztiválját. Innen indult a Margaret Island, amely 2016-ban Az év felfedezettje kategóriában Fonogram-díjat kapott.
Az alapítvány a tatabányai forduló mellett évek óta szervezi és működteti a határon túli tehetségkutatókat Beregszászon, Kolozsváron, Magyarkanizsán, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Vásárúton.

 

Must Read

szerda, július 9, 2025
Dunaharaszti
enyhe eső
15.4 ° C
16.3 °
14.3 °
84 %
7.2kmh
75 %
sze
18 °
csü
25 °
pén
25 °
szo
28 °
vas
23 °
spot_img

hirdetés