Az emberek 83 százaléka biztonságban érzi magát Magyarországon

Magyarországon az emberek 83 százaléka biztonságban érzi magát, és egy évtized alatt 62 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.

Rétvári Bence a bűnmegelőzés napja alkalmából rendezett ünnepségen azt hangsúlyozta: az eredmény a rendőrség és a bűnmegelőzésben dolgozók munkájának köszönhető.
Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa, amihez az is hozzájárult, hogy megemelték a bűnüldözésre szánt forrásokat; míg 2010-ben a rendőrség működtetésére 449 milliárd forint szerepelt a költségvetésben, addig idén erre 1309 milliárd forintot fordítanak – emelte ki az államtitkár.
A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) munkája révén ma kevesebben esnek bűncselekmény áldozatául, a szervezet munkája fontos és mindig aktuális – hangoztatta.