Az elmúlt években meghozott kormányzati intézkedéseknek köszönhetően egyre vonzóbb a tanári pálya – hangoztatta a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára szerdán Baján.
Maruzsa Zoltán az Eötvös József Főiskolán zajló XI. Tantárgy-pedagógiai Nemzetközi Tudományos Konferencia megnyitóján kiemelte: az elmúlt öt esztendőben több olyan változás történt a köznevelésben, amelyek vonzóbbá és hatékonyabbá tették a pedagógusképzést és utánpótlást.
Az intézkedések azt eredményezték, hogy a korábbiaknál jóval többen jelentkeznek a pályára, s idén több mint 17 ezren első helyen jelöltek meg tanárképző intézményeket – hívta fel a figyelmet.