A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. Ebből kiderült, hogy a hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető – közölte az NMHH kommunikációs igazgatóság kedden az MTI-vel.
Mára eljutottunk oda, hogy a „Holnap hívlak. Melyiken?” – párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.
Azt közölték: folyamatosan figyelemmel kísérik a kommunikációs csatornák használatát. Ez alapján megállapítható, hogy a vezetékes telefonon 2005-ben beszéltünk a legtöbbet, azóta 80 százalékkal csökkent a használata: két évtizede még 10 milliárd perc volt a magyarországi éves teljes beszédforgalom, ez 2023-ra kétmilliárd percre apadt.
Az NMHH szerint a mobiltelefon visszaszorulása később kezdődött: míg a csúcsévben, 2018-ban másfél milliárd SMS-t küldünk, tavaly már csak egymilliárdot.
A mobiltelefonon folytatott beszélgetések percei 2021-ben tetőztek – akkor egy magánelőfizetésre átlagosan havi 321 percnyi indított hívás jutott -, azóta pedig ez a szám folyamatosan csökken, 2023-ra 304 percre – írták. Hozzátették: nem a mondanivalónk lett kevesebb, hanem a kommunikáció tolódott el a csevegőalkalmazások felé.
Az internethasználók körében végzett 2023-as NMHH-felmérés eredményei szerint a netezők mindössze 4 százaléka nem használja az internetet sem üzenetküldésre (csetelésre), sem hanghívásra, sem videótelefonálásra.
A többség – 57 százalék – mindhárom módon kommunikál bizonyos időközönként, és a csetelés inkább a magánjellegű kommunikációban gyakori: erre a célra az internetezők 93 százaléka használja, miközben munkával kapcsolatos kommunikációra csak 53 százalék.
Ugyanakkor az üzleti életben vagy az oktatásban mindennapossá vált videótelefonálás lényegében ugyanolyan bevett eszközzé vált a munkában, mint a kép nélküli internetes telefonálás – fűzték hozzá.
Úgy folytatták, hogy a hagyományos telefonos kommunikáció kiváltására számos alkalmazás és program született, manapság is szinte hetente jelennek meg újabb és újabb fejlesztések, ezek közül a magyar internetezők legnagyobb számban a Messengert, a Vibert és a WhatsAppot használják hanghívásra és csetelésre.
A kutatás szerint amint az az új szolgáltatások igénybevételénél gyakori, az innováció a fiatal korosztályokban terjed el először, az idősebbek jobban ragaszkodnak a hagyományoshoz.
Az online kommunikációs eszközöknél ugyanezt figyelhetjük meg: míg a 15-20 évesek alig 3 százaléka egyáltalán nem csetel, a 65 feletti korosztályban ez az arány 13 százalék; internetes telefonálással a legfiatalabbak csupán 28, a nyugdíjaskorúaknak viszont 41 százaléka nem él.
Ezzel szemben „hagyományos” mobilhívást (magáncélból) a 15-20 évesek 35 százaléka egyáltalán nem szokott folytatni, miközben az idősebbeknek csak 24 százaléka – olvasható az NMHH kutatásában.