Magyarország európai uniós elnökségének központi prioritása az unió globális versenyképességének megerősítése lesz – jelentette ki az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerda este a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület által rendezett budapesti konferencia záróelőadásában.
Bóka János úgy fogalmazott: Magyarország szeretné azt is megmutatni, hogy az Európai Unió intézményeinek mivel és hogyan kellene foglalkozniuk.
Azt mondta, az intolerancia helyett a párbeszéd és a tolerancia kultúráját kell megteremteni, olyan együttműködési formákat kell kialakítani, amelyek valódi hozzáadott értékkel rendelkeznek, a tagállamokat együtt erősebbé teszik, és nem a tagállami képességek leépítését, hanem megerősítését célozzák.
A miniszter közölte: Magyarországnak az EU-elnökségi terveit „komoly ellenszélben” kell megvalósítania. Már az első naptól lesznek olyanok, akik sikertelennek fogják bélyegezni a magyar elnökséget – jegyezte meg.
