csütörtök, szeptember 24, 2026
KezdőlapKözéletEmmi: A kulturális ágazat védi dolgozóit és óvja nézőit a járvány második...

Emmi: A kulturális ágazat védi dolgozóit és óvja nézőit a járvány második hullámában is

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) Kultúráért Felelős Államtitkársága továbbra is arra kéri a művészeket, a kulturális közösségeket és intézményeket, hogy különös gonddal szervezzék meg saját dolgozóik munkáját, ügyeljenek egészségükre, de ugyanígy óvják a kulturális intézményekbe, közösségekbe látogató nézőket is, akik között az idősek kiemelkedő arányban vannak jelen – tájékoztatta a tárca az MTI-t.

A koronavírus-járvány második hullámának megállításában, a járvány ütemének lassításában minden ágazatra felelősség hárul. A hazai kulturális szcéna szereplői számtalan intézkedéssel segítették és segítik a jövőben is, hogy megvédjék dolgozóikat és megóvják nézőiket a járványveszélyben – olvasható az Emmi Sajtó- és Kommunikációs Főosztályának keddi közleményében, amelyben azt kérik a kultúra szereplőitől, hogy minden rendelkezésükre álló felületen ismertessék a járvány elleni védekezés formáit.
„Járjanak az élen abban, hogy nézőik tartsanak be minden szabályt: a maszkviselés, a fertőtlenítés, a távolságtartás a kulturális intézményekben ne csak kötelező, hanem példaadóan természetes is legyen” – írják.
A közleményben továbbá felhívják a kulturális élet szereplőit, különösen az intézményvezetők figyelmét arra, hogy „józanul, mértékletesen és takarékosan szervezzék meg a munkájukat, legyenek figyelemmel a nézők-látogatók esetleges félelmeire, igyekezzenek oldani azokat”.
„A jelenlegi járványhelyzet arra is kötelezi a kulturális élet szereplőit, hogy visszafogottan, körültekintően és mértékletesen működtessék intézményeiket, csak olyan eseményeket, programokat, előadásokat rendezzenek meg, amelyeket a járványügyi szabályok betartásával biztonságosan le tudnak bonyolítani” – hangsúlyozzák a közleményben, hozzátéve, hogy a kulturális élet szereplőit az Emmi Kultúráért Felelős Államtitkársága továbbra is heti online videókonferenciákon tájékoztatja a járványhelyzetről és az abból fakadó teendőkről.

 

Must Read

csütörtök, szeptember 24, 2026
Dunaharaszti
tiszta égbolt
11.7 ° C
12.2 °
10.5 °
87 %
3.6kmh
3 %
csü
12 °
pén
18 °
szo
20 °
vas
22 °
hét
23 °
spot_img

hirdetés