Az egyedülálló szülők teljesítménye páratlan

Az egyedülálló szülők teljesítménye páratlan, hiszen nagy teljesítmény egyedül versenyképessé tenni és biztonságban tartani egy gyermeket – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, az Egyszülős Központ díjátadó ünnepségén.

Beneda Attila arról beszélt, hogy néhány hét múlva Magyarország tölti be annak az Európai Uniónak az elnöki tisztségét, amelyben a család szót “nem lehet a tárgyalásokon kiejteni”, és amely az egyszülősöket nem tartja sérülékeny társadalmi csoportnak.
A kormány azonban stratégiai partnerének tekinti az Egyszülős Központot, a családtámogatási rendszerbe pedig igyekeznek az egyszülős családokat is beilleszteni – emelte ki a helyettes államtitkár.
Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője a gyermeküket egyedül nevelők életét egy olyan szépen megírt zeneműhöz hasonlította, amelyben elhallgatott az egyik szólam, a megmaradt előadónak azonban az egész darabot egyedül kell eljátszania.
A díjazottak képviselik azt a 341 ezer szülőt, akik egyedül gondoskodnak majdnem 500 ezer gyerekről – mutatott rá Nagy Anna.
Idén öt kategóriában adtak át díjakat: az év páratlan anyukájának, apukájának, nagyszülőjének, különlegesen nevelő szülőjének, és különdíjként kiosztották az év páratlan nagycsaládos szülője díjat is.
A sajtóanyag szerint a Páratlan szülő díjra bárki jelölhetett egyedül nevelő szülőt vagy nagyszülőt. A díjjal azt a fáradhatatlan munkát szeretnék elismerni, amit két szülő helyett végeznek az egyedülálló szülők. A felhívásra több száz történet érkezett, ezekből választotta ki a díjazottakat az Egyszülős Központ zsűrije.