Háború és béke között kell dönteni

Háború és béke között kell dönteni a június 9-i európai parlamenti (EP) választáson – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden este Budapesten, a Józsefvárosban, a kormánypártok országjáró fóruma előtt tartott sajtótájékoztatón.

Gulyás Gergely úgy fogalmazott: aki a kormánypártokra szavaz, az olyan képviselőket küld az Európai Parlamentbe, akik a béke mellett emelnek szót. Minden esetben a béke mellett fognak kiállni, akár kisebbségben, akár többségben – tette hozzá.
A politikus értékelése szerint Európa a II. világháború óta nem állt olyan közel a háborúhoz, mint most. “Sokan vannak most Európában, akik a háborúba bocsátkoznának, illetve a háború veszélyét növelnék” – emelte ki.
Az európai politikai kérdések mellett az önkormányzati választásoknak komoly belpolitikai tétje van, arról döntenek a választók, hogy kik irányítják majd az önkormányzatokat – közölte a miniszter.
Emlékeztetett rá, hogy a Józsefvárosban Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármestersége idején, 2009-2018 között rendkívüli fejlődés volt. Ehhez képest a most mögöttünk hagyott négy és fél évben a kerület közbiztonsága, köztisztasága jelentősen romlott, ismét megjelent a hajléktalanprobléma – emelte ki Gulyás Gergely.
A  Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ez is azt mutatja, hogy milyen sokat tud hozzátenni egy felelős város -és kerületvezetés egy-egy közösség életéhez – jegyezte meg.
Arra is kitért, hogy a VIII. kerülethez hasonló a helyzet a Ferencvárosban is, ahol a korábbi években a polgári oldal által véghezvitt tömbrehabilitáció után a fejlődés lelassult.
A fórumon Gulyás Gergely mellett Sára Botond, a Fidesz-KDNP józsefvárosi polgármester-jelöltje, valamint Gyurákovics Andrea, a Fidesz-KDNP ferencvárosi polgármester-jelöltje ismertette részletesen a választások tétjét a hallgatósággal.