Március 1-től új tarifarendszer Budapesten és agglomerációjában

Az új megállapodás egyszerűbb, jobb és igazságosabb, mint a régi – fogalmazott az építési és közlekedési miniszter hétfői Facebook posztjában, miután Karácsony Gergely főpolgármesterrel megállapodott arról, hogy március 1. után a főváros egész területén változatlanul érvényes marad a Budapest-bérlet, a BKK pedig elfogadja a Pest vármegyére váltott, illetve az országbérletet.

A megállapodás minta minden vidéki település számára is, amivel megnyílt az út a valódi, nemzeti tarifaközösség előtt – közölte Lázár János.
Közlése szerint az új tarifarendszerrel nyernek a vidékről ingázók, mert országbérlettel is lehet majd utazni a BKV-n. Az agglomerációból ingázók, mert 75 ezer felnőttnek mintegy 10 ezer forinttal, 85 ezer nagydiáknak pedig mintegy 3500 forinttal kerül majd kevesebbe a közlekedés havonta.
Az agglomerációban élő kisdiákok azért nyernek, mert 14 éves kor alatt teljesen ingyenessé válik a közlekedésük, továbbá 200 ezer budapesti nagydiák, mert 3450 forint helyett ezentúl 945 forintért utazhatnak havonta – sorolta.
Ugyancsak nyer a megállapodás nyomán 350 ezer budapesti felnőtt, akik egyetlen vármegyebérlettel ezentúl a városban és annak határain kívül is utazhatnak – fűzte hozzá.
Az új megállapodás igazságosabb, mint a régi, mert nem ad kevesebbet a közösből, azoknak sem, akik vidékről a fővárosba és a fővárosban utaznak – vélekedett.
“Új tarifarendszer. Előny az utasnál!” – fogalmazott a bejegyzésben Lázár János.