Az árfigyelő honlap egy hete működik, hamarosan újabb fejlesztések jönnek

Egy hét alatt elérte a 25 milliót az összes letöltések száma a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett árfigyelő oldalon, amelynek már a továbbfejlesztésén dolgoznak.

A GVH azt közölte szombaton az MTI-vel, hogy jelenleg hat kiskereskedelmi lánc mintegy 1200 boltjában, több mint 60 termékcsoport árai találhatók meg az arfigyelo.gvh.hu címen elérhető árfigyelő rendszerben.
Az árfigyelő segítségével bárki könnyedén összehasonlíthatja a termékek árait a különböző kiskereskedőknél, így a vásárlók megtalálhatják a legjobb ajánlatokat és lehetőségeket, így időt és pénzt takaríthatnak meg a vásárlásaik során – írták.
Az adatokat szolgáltató cégek naponta frissítik az egyes termékek árait, és láthatóan “reagálnak” egymásra: már az első napokban több termékcsoportban (például tojás, kenyér, sertéshús) árcsökkentéseket, különböző akciókat hajtottak végre; az egyik kiskereskedelmi lánc kifejezetten az árfigyelő indulásával összehangolva csökkentette több mint 100 termékének fogyasztói árát – tudatta a GVH.
Az első hét tapasztalatairól azt közölték, hogy az árfigyelő nemcsak az egyes termékek árának összehasonlíthatóságát biztosítja a fogyasztók számára, hanem hatékonyan járul hozzá a piaci verseny fokozásához, az árak csökkentéséhez, ezáltal pedig az infláció letöréséhez.
A nemzeti versenyhatóság és az oldal kifejlesztésében együttműködő munkacsoport – amelyek tagja a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, az Igazságügyi Minisztérium és az Agrárminisztérium – várja azon kiskereskedők jelentkezését, akik önkéntesen csatlakozni kívánnak a rendszerhez. Ehhez a GVH honlapján találhatók részletes információk – tették hozzá.
Mindemellett a GVH és a munkacsoport már dolgozik, az extrém rövid idő – mintegy két hónap – alatt kifejlesztett árfigyelő rendszer továbbfejlesztésén. A jövőben – egyebek között – szabadon összeállítható és elmenthető bevásárlólista és kalkulátor is segíti majd a fogyasztókat, továbbá a felhasználói igényeknek megfelelően fejlesztik az okostelefonon történő megjelenítést, illetve a szolgálatás térképes funkcióját is. A fejlesztések célja, hogy segítsék a vásárlókat az árak összehasonlításában és a legjobb ajánlatok kiválasztásában – áll a közleményben.