Kezdőlap Dunaharaszti Egy dunaharaszti férfi is részt vett a kábítószer-kereskedő banda ügyleteiben, akikre lecsaptak...

Egy dunaharaszti férfi is részt vett a kábítószer-kereskedő banda ügyleteiben, akikre lecsaptak a rendőrök

Kábítószer-kereskedő bűnbanda kilenc tagját fogták el a rendőrök Pest és Bács-Kiskun megyében – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön a police.hu oldalon.

A nyomozók hétfőn és kedden összehangolt akcióban, hét helyszínen – Budapest több kerületében, Dunaharasztiban és Baján – végeztek kutatást, Tóalmáson pedig szemlét tartottak.
A bűnbanda egyik tagja, Cs. Ákos tóalmási lakóhelyének szomszédságában 582 tő beltéri körülmények között termesztett, különböző fejlődési stádiumban lévő kábítószergyanús növényt és ezek gondozásához szükséges anyagokat, eszközöket is találtak a nyomozók.
A házkutatások során több mint félkilogrammnyi zöld színű kábítószergyanús növényi anyagot, 85 gramm fehér, nedves állagú kábítószergyanús anyagot, a drogok csomagolásához, porciózásához használt tárgyakat, eszközöket és digitális mérleget, mobiltelefonokat, SIM-kártyákat, több mint 1 millió 300 ezer forintot és 4270 eurót foglaltak le a rendőrök.
A gyanú szerint a budapesti, 53 éves D. László és a 38 éves Sz. J. Katalin, a 41 éves tóalmási Cs. Ákos, a fővárosi 44 éves R. Jenő, 45 éves A. Krisztina és 32 éves T. Klaudia, valamint 36 éves dunaharaszti B. László részt vett a kábítószerek értékesítésében, ezért ellenük bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt indult eljárás és az illetékes ügyészség kezdeményezte a letartóztatásukat.
A kutatások során egy kiskorú veszélyeztetése miatt körözött nőt is előállítottak, és az egyik helyszínen egy fogyasztót is elfogtak, akit gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség.

 

Must Read

Az egyedülálló szülők teljesítménye páratlan

Az egyedülálló szülők teljesítménye páratlan, hiszen nagy teljesítmény egyedül versenyképessé tenni és biztonságban tartani egy gyermeket - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért...

A NAV-Mobil értesítést küld a jogviszonyváltozásokról

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól - közölte a Nemzeti...

Háború és béke között kell dönteni

Háború és béke között kell dönteni a június 9-i európai parlamenti (EP) választáson - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden este Budapesten, a Józsefvárosban,...

Meleg, záporos-zivataros időjárás várható a jövő héten is

A jövő hét elején átmenetileg csökken a csapadék valószínűsége, majd a hét közepétől ismét megnő a záporok, zivatarok esélye, pénteken több helyen is lehet...

Amerikai filmé az Arany Pálma

Az Anora című, New Yorkban játszódó thrillernek, Sean Baker független amerikai filmes rendezésének ítélte az Arany Pálmát a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Greta...
szerda, május 29, 2024
Dunaharaszti
tiszta égbolt
15.9 ° C
16.3 °
14.4 °
75 %
5.1kmh
0 %
sze
25 °
csü
25 °
pén
24 °
szo
23 °
vas
23 °

hirdetés